Egészségügyben 3%-os vizes oldata (mivel vízben gyengén oldódik, alkoholos oldatát hígítják vízzel) jelen van az elsősegélydobozokban, sebek fertőtlenítésére és szükséghelyzetekben víz fertőtlenítésére használjuk (3 csepp/l és hagyjuk fél órát állni). Mivel elnyeli a röntgensugarakat, kontrasztanyagként használják egyes vizsgálatoknál. Két, gammasugarakat kibocsátó izotópját (131I vagy 123I) a pajzsmirigy működésének vizsgálatára használják (szcintigráfia). A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Iodum néven hivatalos.
Biológiai szerepe A jód fontos nyomelem az emberi szervezet működésében. Jelen van a pajzsmirigy által termelt két hormonban, ebből 90% tiroxin, amely az emberi szervezet normális fejlődéséhez elengedhetetlen. (Például serkenti a növekedést, fokozza az alapanyagcserét, alapja a csontosodási folyamatnak, az agyszövet fejlődésének.) Az ősfejlődés során a pajzsmirigyhormonok nagyon korán megjelentek, mivel jelen vannak a legtöbb többsejtű szervezetekben, de szerepet játszanak egyes egysejtűek esetében is. A pajzsmirigy a jódot a véráramból szűri ki, és raktározza el, ezért nagyon fontos, hogy a táplálékkal és ivóvízzel elegendő mennyiségben vigyük be a szervezetbe. Azokon a területeken, ahol az ivóvíz nem tartalmaz jódot, szükséges a jódozott só fogyasztása. Hiánya a pajzsmirigy megnagyobbodásához (golyva) és tiroxin-alultermeléshez vezet. A tiroxin alultermelése esetén az alapanyagcsere 50%-kal is csökkenhet, ami fiatalkorban aránytalan törpeséget, szellemi visszamaradottságot eredményez, felnőttkorban testhőmérséklet-csökkenést, a beszéd, mozgás és gondolkodás lassulását, elhízást, valamint étvágytalanságot eredményez. Túltermelés esetén 100%-kal nőhet az alapanyagcsere (Bazedow-kór) és a tünetek az ellentételei a fentieknek: a beteg sokat eszik, mégis fogy, ingerlékeny, túlzottan élénk, a szemgolyók kidüllednek. A napi szükséglet felnőttkorban 0,15 milligramm. Az elemi jód minden élő szervezet számára mérgező (ezen a tulajdonságán alapszik fertőtlenítő hatása), nagy adagban (2-3 gramm) halálos méreg.
A jóddal való mérgezés a gyakrabban előforduló, bár csak ritkán halálos mérgezések közé tartozik, minthogy ezen szernek (különösen a jódkáliumnak és a jódtinkturának) orvosi alkalmazása igen gyakori. Jódgyárakban, ahol a munkások folytonosan klórral, brómmal és salétromsavval keveredett jódgőzöknek vannak kitéve, a mérgezésnek mind a heveny, mind a krónikus formája (jodismus acutus és chronicus) előfordul. Az első alaknál, mely kálium-jodid nagyobb mennyiségének bevételekor is szokott jelentkezni, a mérgezés jelei a következők: erős nátha („jódnátha”) és kötőhártya-gyulladás, könnyezés, nyálfolyás, fulladozás (mint az asztmánál), esetleg hangrésgörcs következtében halál, vagy ha a mérgezett tovább él, akkor légcsőhurut és tüdőgyulladás. Gyakran orrvérzés, fehérjevizelés, hemoglobinuria és jellemző bőrkiütés, ún. jódakne is észlelhető. Mindezen gyulladásos jelenségeket a szabad jód okozza; mert igaz, hogy a vér nátrium-bikarbonátja a jódot nátrium-jodiddá és nátrium-jodáttá alakítja, de e kettő a szervezetnek savanyú nedvei által (p. az agykéregben és az orr nyálkahártyáján Ehrlich szerint jelenlevő salétromsav által) elbontatnak és ekkor szabad jód hasad le. A heveny mérgezésben elhaltak boncolásakor a légutakban és a tápcsatornában – nevezetesen a nyelőcsőben és a gyomorban – a nyálkahártya duzzadtsága, gyulladása, sőt kezdődő elhalása mutatkozik, a májban és a vesében pedig elzsírosodás. A gyógykezelés fehérjés italoknak (tojás), alkénessavas nátriumnak, jégpiluláknak és ópiumos szereknek adásában áll. A heveny mérgezés (amelynek állatokon történt első beható tanulmányozása Rózsahegyitől származik) utóbbi időben gyakran onnan származott, hogy petefészektömlők üregébe sok jódtinkturát fecskendeztek. A krónikus mérgezés általános rosszulléttel, lesoványodással, kachexiával jár, mely makacs tüdőhuruttal és gyomorkatarussal, álmatlansággal, a kezek reszketegségével, a fogak zománcának megromlásával kapcsolatos; sőt elmebajok is származhatnak belőle. Gyógyításának első feltétele természetesen a jóddal való foglalkozásnak (gyárakban) és a jódtartalmú gyógyszerek szedésének azonnali abbahagyása.
Védekezés a radioaktív jód ellen Atomerőművekben használt urán maghasadásakor 131I keletkezik, amely nukleáris katasztrófa esetén kikerülhet a levegőbe. Mivel a pajzsmirigy raktározza a jódot, ilyen esetekben fennáll a veszély, hogy nagy koncentrációban gyűlik fel a radioaktív jód a pajzsmirigyben, ami daganatos betegséghez vezethet. Ilyen esetben a pajzsmirigyet telíteni kell inaktív jóddal, hogy megakadályozzuk a radioaktív jód raktározását. Napi 130 milligramm kálium-jodid tabletta elegendő a pajzsmirigy telítődéséhez. Mivel a 131I felezési ideje igen rövid (8,0207 nap), a tabletta szedését pár hét után abba lehet hagyni.
Napi jódbevitel A WHO által ajánlott jódbevitel 2 μg/ttkg/nap, azaz 150 μg/nap, terhes és szoptató nőknél 200 μg/nap. Németország, Svájc és Ausztria jódban szegény vidékein ennél több: felnőtteknél 200, terhes nőknél 230, szoptató nőknél 260 μg/nap. E három országban jódozott konyhasó van forgalomban 15–25 mg/kg jódtartalommal. A napi maximális jódbevitelt a WHO 1 mg/napban adja meg, a fenti három országban viszont ennek felét javasolja. A tartós jódhiány miatt ugyanis számolni kell a pajzsmirigy fel nem ismert funkcionális autonómiájával. Forrás: Wikipedia
Specifikáció:
BT. adatlap: